Simson S51 – A klasszikus mindenes

(1980 – 1991)

Történet

A Simson S51 az egyik legismertebb és legkedveltebb modell a legendás Simson motorkerékpárok között. Generációk kedvence lett, és ma is meghatározó szerepet tölt be a veterán motoros közösségekben. Megbízhatóságának, sokoldalúságának és könnyű szerelhetőségének köszönhetően az S51 méltán vívta ki a motorosok elismerését.

Az S51 a Simson gyár válasza volt az egyre növekvő igényekre a robusztus, mégis egyszerűen karbantartható kismotorok iránt. A modellek gyártása 1980-tól egészen 1991-ig tartott, és több változatban is elérhető volt, hogy minden motoros megtalálja a neki leginkább megfelelő verziót. A modell Németországban és azon túl is hatalmas sikert aratott, és a mai napig az egyik legkeresettebb Simson típus a piacon.

Műszaki adatok

Változatok

S51N-H

Az „N” betű jelentéséről megoszlanak a vélemények: egyesek szerint „Normal”, mások szerint „Nicht” (semmi), illetve „Neutral” (semleges). Egyes források szerint az „N” típusú Simsonokat index nélkül, kizárólag gyári kék színben forgalmazták. A felszereltsége erősen leegyszerűsített: nem volt rajta irányjelző, hátsó lábtartó, kapaszkodó az ülésen, csomagtartó, kilométeróra, valamint hiányzott a kombinált kapcsoló és a gyújtáskapcsoló is. A hátsó teleszkóp műanyag borítást kapott, akkumulátor nem tartozott hozzá, a duda helyett „IFA” feliratú csengőt szereltek rá. Elektromos rendszere csak az alapvető funkciókat biztosította.
Az első példányok acélfelnit kaptak ezüstszürke fényezéssel, 1985-től azonban már alufelnivel is készült. Motorja kizárólag háromsebességes (M531 KF), teljesítményét 2,45 lóerőre fojtották, végsebessége pedig 40 km/h volt. Ezt többféle megoldással érték el: a kipufogócsatorna szűkítésével, a porlasztóban lévő műanyag betéttel, a kipufogókönyök hosszabbításával, illetve a kipufogódob átalakításával.
Az „N” típus legkönnyebben jellegzetes kék színéről („bilikék”) és az indexek hiányáról ismerhető fel. 1987-ig gyártották, kezdetben 16N1-11, majd 1986-tól 16N3-12 porlasztóval, 6 V-os elektromos rendszerrel, K-30-as gumikkal.

S51B 1-3-H

A „B” betű a „Blinker” (irányjelző) rövidítése, az „1” szám pedig a megszakítós gyújtásra utal. Ez a típus tekinthető az alapfelszereltségnek, hiszen a legtöbb későbbi modell erre épült. Tartozékai közé tartozott az irányjelző, a hátsó lábtartó (nem minden magyarországi példányon), üléskapaszkodó, csomagtartó, krómozott teleszkóp, kombinált- és gyújtáskapcsoló, akkumulátor, elektromos kürt, valamint helyzetjelző. Az első lámpa 6 V 25/25 W teljesítményű volt.
16 colos alumínium felnivel szerelték, motorja kizárólag háromsebességes (M531 KF). Gyártott színei: piros, világos- és sötétzöld, okkersárga, majd 1987-től (az „N” típus megszűnése után) kisebb számban kék is. 1988-ig gyártották, 1985-ig 16N1-11, 1986-tól 16N3-4 porlasztóval. 1987-ig fém, utána műanyag mutatós kilométerórával, kezdetben K-30-as, 1988-ban pedig K36/1 gumikkal.

S51B 1-4-H

Ez a modell teljes egészében megegyezik az előzővel, egyetlen különbséggel: négysebességes motorblokkot (M541) kapott.

S51B 2-4-H („Electronic”)

Az első csúcsfelszereltségű típus, a „2” szám tirisztoros gyújtást jelöl. Főbb eltérései: erősebb (6 V 35/35 W) fényszóró, gumiborítás az első teleszkópon, fekete hátsó teleszkóp, karbantartást nem igénylő tirisztoros gyújtás. 1983-tól enduro ülés, 1986-tól kihajtható berúgókar jellemezte. Motorja négysebességes (M541/1 KF).
1985-ig 16N1-11, 1986-tól 16N3-4 porlasztót kapott. Színe kezdetben sötétzöld, később bővült a kínálat. Kilométerórája 1987-ig fém, utána műanyag mutatós volt. 1987-ig K-30-as, majd K36/1-es gumikkal szerelték.

S51E-H („Enduro”)

Az „E” az „Enduro” rövidítése, bemutatása 1981 telén történt. Megjelenésében tér el leginkább: emelt kipufogó, horpasztott légszűrőfedél, szélesebb lábtartók, állítható krómozott rugóstagok, terepmintás K32 gumi, magasabb kormány, bordázott üléshuzat. Plusz merevítést is kapott a vázon, polírozott generátor- és teleszkópházakkal.
Kezdetben ezüstszürke színben gyártották, majd piros, zöld, okkersárga is megjelent. Motorja négysebességes (M541/4 KF), 1988-ig 6 V, utána 12 V-os rendszerrel. Porlasztója 1985-ig 16N1-11, utána 16N3-4 volt. A kilométeróra és a gumiváltozatok az előző típusokhoz hasonlóan változtak.

S51E/4

Ez a típus kizárólag a német piacra készült 1984–1988 között. Az Enduro egyszerűsített változata, az „N”-hez hasonló elektromos rendszerrel (nincs index, gyújtáskapcsoló, kombinált kapcsoló). Ugyanakkor megkapta az Enduro kipufogóját, kormányát, rugóstagját, vázmerevítését, berúgókarját, lábfékkarját és üléshuzatát. 4 sebességes (M541/2KF) blokkal és 6 V-os megszakítós rendszerrel szerelték.

S51C („Comfort”)

A „Comfort” változat 1983-ban jelent meg, a legmagasabb felszereltséggel. Megkapta az Enduro kényelmes rugóstagját és üléshuzatát, valamint fordulatszámmérőt, halogén HS1 fényszórót, színre fújt sárvédőt. Motorja négysebességes, fekete festésű. Baloldalt fordulatszámmérő kihajtással rendelkezett. Fő színe az atlaszfehér volt, sárga feliratokkal. Hivatalosan Magyarországra nem került, összesen kb. 31 000 darab készült belőle 1989-ig.

S51/1B-H („12 Volt”)

1989-től a teljes szériát 12 V-os rendszerrel és négysebességes blokkokkal szerelték. Ez vált az új alapmodellé. A régi 6 V-os szabályzókat és indexautomatát az „ELBA” egység váltotta ki. A kürt a teleszkópra került, a féklámpa kapcsolója módosult, matricái hagyományos ragasztósak lettek. Motorja továbbra is megszakítós gyújtással működött, 16N3-4 porlasztóval. Színei: piros, zöld, majd okker helyett törtfehér. 1989-től egységes „S51 12 Volt” feliratot kapott.

S51/1C1-H

Ez a változat a „B2-4” fejlettebb verziója, 12 V-os halogén fényszóróval és tirisztoros gyújtással. Motorja négysebességes (M542/4KF). Színei: piros, zöld, törtfehér. Oldaldeklijein „12V” felirat szerepelt. Csak K36/1-es gumival gyártották, Magyarországon is forgalmazták, de kevesebb extrával, mint a „Comfort”.

S51/1E-H

Az „/1B” újdonságait ötvöző Enduro modell. 12 V-os tirisztoros gyújtással és halogén fényszóróval szerelték. Színei: piszkosfehér, piros, ritkábban zöld. Az ezüst szín 1988-ban végleg eltűnt a kínálatból.

* A -H jelzés a Magyarországra szánt típusokat jelzik.